English Croatian French German Russian

Köszöntő




Horváth Gézáné, polgármester

A község polgármestere

A képviselő-testület tagjai  


Köszöntöm a honlapunkon! 

1994 óta – polgármesteri munkám kezdetétől – a falu fantasztikus változáson ment át. Miközben minden alakult, tartósan megmaradt az iskolánk, óvodánk, jegyzői hivatalunk. Fontos ez, hiszen, ha azért látogatott el hozzánk, mert lakóhelyet változtatna – már tudja – érdemes megfontolnia Magyarmecskét, mert minden alapvető szolgáltatás helyben megtalálható. Folyamatosan bővülő egészségügyi szolgáltatásunk mellett a faluban jelenleg két bolt és egy ital kimérés is van. Sok más faluval szemben nálunk a Posta is működik.Vannak építésre alkalmas telkek, és kis házikók, melyek várják a gondoskodó tulajdonosaikat.


Igen, kedves Látogató!  

Mi azt gondoljuk, nem elmenni – maradni kell – építeni és tenni, hogy biztosítsuk gyermekeinknek és unokáinknak is azt, ami nekünk megadatott: egészséges, tiszta, érintetlen természeti környezetet itt az Ormányság szélén – és biztonságot a hitben és a munka szeretetében.  


Lakosainkhoz!
Bizonyára az itt lakókat is nagyon érdekli majd ez az új szolgáltatás, hiszen sokan saját otthonaikban kereshetnek rá, akár a szomszédjukra, vagy a helyi program ajánlóra. Igen, itt van az egész világ –  ki se kell lépni az otthonainkból.S ha már a régi szokások többsége feledőben is van – jönnek új szokások és új lehetőségek – mindez azért, hogy a falu „ élhetőbb” legyen. Önökért, Értetek dolgozunk a jövőnek, a jövő technikáját hozva a múlt házai közé.

Horváth Gézáné
polgármester



Ma 2010. szeptember 05. vasárnap, Viktor és Lőrinc napja van.

free counters

Map IP Address
Powered byIP2Location.com

Időjárás

Időjárás előrejelzés

Letöltések
Itt töltheti le Magyarmecske Önkormányzati-képviselő-testületének dokumentumait.

Rendeletek PDF Nyomtat Email
Felhasználói értékelés: / 2
GyengeLegjobb 

Magyarmecske Önkormányzat letölthető rendeletei

Attachments:
Download this file (rendelet - szoc. magyarmecske.doc)3/2009. (II. 1.) [Magyarmecske Község Önkormányzatának 3/2009. (II. 1.) sz. rendelete az önkormányzat 1/2006. (I.31.) számú rendeletének módosításáról]62 Kb2009-05-14 14:20
Download this file (vízdíj rendelet mmecske 2.doc)2/2009 (I.30.)[Magyarmecske Község Önkormányzatának 2/2009 (I.30.) szmú rendelete az önkormányzati tulajdonu vízközműből szolgáltatott ivóvízért fizetendő díjakról]31 Kb2009-05-14 14:18
Download this file (vízdíj rendelet mmecske.doc)9/2008 (XII.30.) [Magyarmecske Község Önkormányzatának 9/2008 (XII.30.) szmú rendelete az önkormányzati tulajdonu vízközműből szolgáltatott ivóvízért fizetendő díjakról]30 Kb2009-05-14 14:17
Download this file (rendelet magyarmecske közterület 8 per 2008.doc)8/2008.(XII.30.) számú rendelet[Magyarmecske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2008.(XII.30.) számú rendelete a közterület-használat helyi szabályozásáról]52 Kb2009-05-14 14:15
Download this file (8501.doc)7/2008(VII.10.)[Magyarmecske Községi Önkormányzatának 7/2008. (VII.10.)sz. rendelete az 1/2008. /II.31./. számú rendelete – Az önkormányzat 2008. évi költségvetésről” szóló rendelet módosításról és kiegészítéséről. ]29 Kb2009-05-07 18:14
Download this file (8500.doc)6/2008(VI.26.)[Magyarmecske község önkormányzata Képviselő-testületének 6/2008. (VI.26.). számú rendelete ]27 Kb2009-05-07 18:12
Download this file (8499.doc)3/2008(IV.18.)[Magyarmecske Községi Önkormányzatának Képviselő-testületének 3/2008. /IV.18./sz. rendelete az 1/2008. /II.13./. sz. – „Az önkormányzat 2008. évi költségvetésről” szóló – rendelet módosításáról és kiegészítésről ]27 Kb2009-05-07 18:10
Download this file (8498.doc)2/2008(IV.18.)[Magyarmecske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2008.(IV.18.) sz. rendelete az önkormányzat 2007. évi költségvetési zárszámadásról ]333 Kb2009-05-07 18:05
Download this file (8472.doc)1/2008(II.13.)[M a g y a r m e c s k e K ö z s é g i Ö n k o r m á n y z a t Képviselő-testületének 1/2008. /II.13./sz. rendelete Az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről ]450 Kb2009-05-07 17:59
Utolsó frissítés: 2009 május 14., csütörtök 20:01