English Croatian French German Russian

Köszöntő




Horváth Gézáné, polgármester

A község polgármestere

A képviselő-testület tagjai  


Köszöntöm a honlapunkon! 

1994 óta – polgármesteri munkám kezdetétől – a falu fantasztikus változáson ment át. Miközben minden alakult, tartósan megmaradt az iskolánk, óvodánk, jegyzői hivatalunk. Fontos ez, hiszen, ha azért látogatott el hozzánk, mert lakóhelyet változtatna – már tudja – érdemes megfontolnia Magyarmecskét, mert minden alapvető szolgáltatás helyben megtalálható. Folyamatosan bővülő egészségügyi szolgáltatásunk mellett a faluban jelenleg két bolt és egy ital kimérés is van. Sok más faluval szemben nálunk a Posta is működik.Vannak építésre alkalmas telkek, és kis házikók, melyek várják a gondoskodó tulajdonosaikat.


Igen, kedves Látogató!  

Mi azt gondoljuk, nem elmenni – maradni kell – építeni és tenni, hogy biztosítsuk gyermekeinknek és unokáinknak is azt, ami nekünk megadatott: egészséges, tiszta, érintetlen természeti környezetet itt az Ormányság szélén – és biztonságot a hitben és a munka szeretetében.  


Lakosainkhoz!
Bizonyára az itt lakókat is nagyon érdekli majd ez az új szolgáltatás, hiszen sokan saját otthonaikban kereshetnek rá, akár a szomszédjukra, vagy a helyi program ajánlóra. Igen, itt van az egész világ –  ki se kell lépni az otthonainkból.S ha már a régi szokások többsége feledőben is van – jönnek új szokások és új lehetőségek – mindez azért, hogy a falu „ élhetőbb” legyen. Önökért, Értetek dolgozunk a jövőnek, a jövő technikáját hozva a múlt házai közé.

Horváth Gézáné
polgármester



Ma 2010. szeptember 05. vasárnap, Viktor és Lőrinc napja van.

free counters

Map IP Address
Powered byIP2Location.com

Időjárás

Időjárás előrejelzés

Korjegyzői álláspályázat PDF Nyomtat Email
Felhasználói értékelés: / 0
GyengeLegjobb 
2010 február 10., szerda 10:05

a Dél-Dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal

a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet


Magyarmecske, Magyartelek, Kisasszonyfa, Gilvánfa községek körjegyzősége

körjegyző

 

munkakör



A közszolgálati jogviszony időtartama:

 

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

                           

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama:

A vezetői megbízás határozatlan időre szól.

A munkavégzés helye:

Baranya megye, 7954 Magyarmecske, Petőfi Sándor utca 91.

 

Ellátandó feladatok:

Az 1990. évi LXV. törvény 36.§-ban, valamint az egyéb jogszabályokban a települési, községi körjegyző számára meghatározott hatáskör és feladatkör.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

A jogszabályban meghatározott körjegyzői feladatok ellátása.


A munkakör betöltője irányítása alá tartozó szervezeti egységek megnevezése:

Körjegyzőség

Az irányítása alá tartozó személyek száma: 4

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                           

Pályázati feltételek:

  •       Magyar állampolgárság,
  •       Cselekvőképesség,
  •       Büntetlen előélet,
  •       Főiskola,
  •       Legalább 2 évi közigazgatási gyakorlat. - Legalább 1-3 év vezetői tapasztalat,
  •       ECDL
  •       B kategóriás jogosítvány,
  •       Közigazgatási szakvizsga,

 

  •       közigazgatási versenyvizsga

 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  •       ECDL

 

  •       letelepedési szándék

 

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  •       Letelepedési szándék.
  •       A jegyzői munkakör ellátásával kapcsolatos szakmai, vezetői elképzelések
  •       Részletes szakmai önéletrajz
  •       Az iskolai végzettséget tanúsító oklevél és szakvizsga-bizonyítvány másolatai
  •       3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  •       A pályázó hozzájáruló nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban részt vevők megismerhessék
  •       A pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázatot a képviselő-testület nyilvános vagy zárt ülésen tárgyalja

 

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2010. február 25.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Horváth Gézáné nyújt, a 73/340-151 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  •       Postai úton, a pályázatnak a címére történő megküldésével (7954 Magyarmecske, Petőfi Sándor utca 91. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: SZI1/101-1/2010, valamint a munkakör megnevezését: körjegyző. §         Postai úton, a pályázatnak a címére történő megküldésével (7954 Magyarmecske, Petőfi Sándor utca 91. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: SZI1/101-1/2010, valamint a munkakör megnevezését: körjegyző.

 

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázat elbírálásáról a képviselő-testület a benyújtási határidőt követő testületi ülésen dönt.

A pályázat elbírálásának határideje: 2010. március 1.

 

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.magyarmecske.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2010. február 10.

Utolsó frissítés: 2010 február 23., kedd 12:36
 

Képek

Elérhetőségek

POLGÁRMESTER: HORVÁTH GÉZÁNÉ - 7954. MAGYARMECSKE, PETŐFI U.  91.  TEL/FAX: (73) 340-025  
E-MAIL: magyarmecske@vipmail.hu 

KÖRJEGYZŐSÉG - 7954. MAGYARMECSKE, PETŐFI  U. 91.  TEL/FAX: (73) 340-151 
E-MAIL:
korjegyzoseg@magyarmecske.hu

JEGYZŐ: -
 E-MAIL: jegyzo@magyarmecske.hu

Magyarmecske körjegyzőség települései:
Magyarmecske, Magyartelek, Kisasszonyfa, Gilvánfa

Ügyfélfogadási idő:
H: 8.00-11.30
SZ: 8.00-11.30, 13.00-15.30
P: 8.00-11.30

Kedden és csütörtökön ügyfélfogadás nincs

Körjegyző

A körjegyzőség ügyintézői

A  hivatalban benyújtható kérelmek, nyomtatványok letölhetők: innen
Banner
Banner
Copyright © 2009 Magyarmecske Község Önk. Minden jog fenntartva.

A
Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.

A honlappal kapcsolatos észrevételeket a
korjegyzoseg@magyarmecske.hu címre lehet megtenni.

Az oldalt készítette:
Hegyi Róbert Attila (
hegyi.robert@mailbox.hu)