|
Magyarteleken már épülhet az új játszótér, Gilvánfán most pályáznak |
|
|
|
|
Közel három millió forintos támogatást nyert Magyartelek község önkormányzata az UMVP falumegújításra és fejlesztésre igénybe vehető támogatások keretében, melyből Európai Uniós szabványnak megfelelő játszótér épülhet a falu központjában. A pályázat elnyerése száz százalékos támogatást jelent, melyhez önerőként az ÁFÁ-t kell adnia a településnek, a beruházás rövidesen elkezdődhet Magyarteleken. Gilvánfa község önkormányzata pedig most nyújtotta be ismét pályázati kérelmét játszótér építésére, amely a polgármesteri hivatal szomszédságában elterülő zöld területen valósulhat meg. Mindkét pályázatot ugyanazon pályázatírók készítették el a települések számára.
|
|
Utolsó frissítés: 2009 november 27., péntek 19:58 |